18. rész - bundáskenyér

Reggel lassan nyitottam ki szemem és karom Erik hasán pihent. Ő hogy-hogy itt van? Meg voltam lepődve ezért odanyújtottam Erik állához a kezem és megsimogattam az arcát, hátha felkel. Sikerült. Mély levegőt vett és rám vezette tekintet.

 - Jó reggelt, kicsim - simogatta meg a karom néhányszor. Erősebben öleltem. Borzalmasan jó volt, hogy itt van velem és nem egyedül kellett végig szenvednem a tegnap éjszakát. Jut eszembe az éjszakáról.

 - Hogy-hogy itt vagy? - tettem fel álmosan a kérdést.

 - Anyukád azt mondta, maradjak bátran, aztán elaludtál és már nem tudtam megmozdulni - húzta kis mosolyra a száját. Rámosolyogtam és becsuktam a szemem. Továbbra is hasán pihentem. A tegnapi emlékek előjöttek elmém sötét szegletéből, de már nem tűntek olyan élethűnek és fájdalmasnak, mint élőben, akkor, ott. Sokkal inkább érdekelt az, hogy itt van velem Erik és nem hagyott magamra.

 - Jó reggelt, kincsem! - futott le a lépcsőn anya, mikor látta, hogy a lépcsőre tekintek, felé.

 - Szia, anya! - nyögtem ki, két puszija között.

 - Csinálok reggelit! Nyugodtan maradj itt, Erik! Már hívtam az igazgatót, hogy kikérjelek titeket mára - sietett a konyhába.

 - Köszönöm! Igazán nem kellett volna - válaszolta Erik félősen. Szülők előtt már nem nagyfiú.

 - Hagyd csak! Lina, menj fel, öltözz át! - kért meg anya, már ha ezt lehet kérésnek nevezni. Felálltam és a szobámból lehozott takarót, amit gondolom tegnap este anya terített ránk, megragadtam és magammal vonszoltam az emeletre. Az ágyamra dobtam és felvettem egy rövidgatyát, meg egy undorító karácsonyi pulcsit, amin hóemberek voltak. Próbáltam a lehető legcsúnyábban felöltözni, megnézni, mit szól ehhez Erik. Lementem a lépcsőn és Erik a kanapén ült velem szemben. Széles mosolyra húzta száját és mikor közelebb értem azt mondta:

 - Jó a pulcsid, nagyi - elnevettem magam és mellé huppantam a kanapéra.

 - Feküdj ide - mondta, miközben a combjaira csapkodott. Az ölébe hajtottam fejem és felnéztem, szemeibe. Hosszan néztük egymást, majd a számra nézett, végül ismét a szemembe. Nyakamon keresztül, tarkómra csúsztatta kezét és elkezdett felém közeledni, csókja ismét ugyanolyan édes volt, mint az eddigiek.

Lábamat felhúztam egy kicsit az érzés miatt. Felnyúltam arcához  és simogatni kezdtem azt miközben folyton csókokat nyomott a számra. Pár perc múlva anya szakított félbe minket.

 - Reggeli! - ordibálta, mire pár másodperc után megjelent az öcsém. Hát az meg mit keres itthon?

 - Juhuuuu! - futott az asztalhoz. Erik gyorsan felkapta fejét az öcsém hangjára és nézte, ahogy végig fut a nappalin. Felálltam öléből és odahúztam az asztalhoz. Bundáskenyeret csinált anya, a kedvencem. Meg volt terítve, így magam mellé ültettem Eriket és láttam, nem mer hozzányúlni a kajához.

 - Milyen nyuszi leszel szülői közegben - nevettem ki, közben a tányérjára tettem a legnagyobb kenyérszeletet. Az asztal alatt megcsípte a combom, mire csak kicsit mocorogtam és elkezdtem enni.

 - Ti szerelmesek vagytok? - szólalt meg pár perc múlva az öcsém.

 - Márk! - szóltam rá. Nem értem, hogy a testvérek miért hoznak mindig kellemetlen helyzetbe.

 - Igen - Válaszolt Erik neki, mosolyogva. Márk összehúzta az arcát és csak annyit mondott:

 - Fujj, undi - mosolyogtunk, majd mikor befejeztük a reggelit, felmentünk a szobámba.

 - Mennem kell. Írt apám, hogy gáz van. Ricsi szülei felhívták, hogy fel fognak minket jelenteni - fogta közre az arcom két kezével.

 - Dögöljön meg Ricsi - Húztam ki arcom kezei közül.

 - Igen, én is ezt akarom, de sajnos ez nem így működik. Ráadásul azt se tudja, hogy nem mentem ma iskolába - jött utánam és magával szembe fordított. Beletúrt a hajamba és sok csókot adott a számra.

 - Jó, menj - vágtam szomorú képet.

 - Este átjövök, ha tudok, oké? - Kérdezte sajnálattal a hangjában.

 - Rendben - mosolyogtam majd, lekísértem az ajtóig. Ott nagyot és hangosat köszönt mindenkinek és megköszönte a vendéglátást. Egy búcsúcsókot adott a számra és Elhagyta a házat.

17. rész - Nem felejtem el soha

Torkomon lévő keze húzódni kezdett, egyre jobban szorította nyakam. Nem tudtam megszólalni. Teljesen lehúzta a bugyim, de ekkor valami megzavarta a tevékenységét és gyorsan elengedte a torkom, ezután fellélegeztem, hátha visszatérne később erre a technikájára.

Felugrott az ágyról, mire mozgolódni kezdtem, de semmire nem jutottam, csak jobban fájtak a végtagjaim. Egy zoknit vett elő a fiókjából és egy ragasztó szalagot. Oda sietett hozzám.

-         Jó kislány legyél! - Majd azzal a mozdulattal a számba dugta zokniját és a számhoz tapasztotta a ragasztóval. A géphez ment és kikapcsolta a zenét. Szemeim kikerekedtek. Lehet, hogy van itt valaki? Akkor el tudok szabadulni, de ki az és ugye bejön a házba?

Pár másodperc múlva már biztos voltam benne, hogy van itt valaki, mert kis dobogásokat hallottam, valaki dobálta az ablakot, gondolom kővel. Sikítani kezdtem torkom szakadtából, de nem jutottam sokra, alig jött ki valami kis hang.

 - Mit keresel itt? - Kérdezte Ricsi a lent álló embertől.

 - Beszélünk? - kérdezett vissza az a valaki. Nagyon ismerős volt a hangja. Száz közül is felismerném! Erik!

 - Erik! - Próbáltam ordibálni. Ricsi hátra nézett majd azt mondta Eriknek:

 - Mindjárt nyitom! - megfordult és felém sétált. A kezeimet kikötöző zsinórt egy sniccerrel elvágta és erősen szorította, szabaddá válásukkor. Folyamatosan üvöltözni próbáltam, semmi sikerrel.

 - Ha most nem fogod be a pofád, esküszöm neked rosszabbul fogsz járni, mint amit elterveztem - suttogta a fülembe miközben a hajamat olyan erősen fogta közre kezeivel, hogy akár mondhatnám azt is tépte azt. Nagyon meg voltam rémülve és sírni kezdtem, nem csak a fájdalomtól, a félelemtől is.

Valami kis, üres szobába ráncigált és azt mondta:

-         Ha jót akarsz magadnak, itt maradsz. - Szemei vérben forogtak.

Rám csukta az ajtót és hallottam, ahogy lefele dobognak lábai a lépcsőn. Meg tudok szökni! Nem kötözött hozzá semmihez! Hogy lehetett ennyire figyelmetlen? Nem érdekel végül is, csak az a lényeg, hogy el tudok menekülni!

Ahogy meghallottam Erik hangját közeledni egyből újra sírni kezdtem.Amikro már nagyon közel éreztem magamhoz, kirántottam az ajtót és Erikkel szemben találtam magam.

Arca teljesen lefehéredett, oda futottam hozzá és át öleltem, úgy sírtam, mint még soha, kezei olyan erősen szorítottak, majdnem összeroppantam.

-         Mi ez? - Kérdezte ordibálva és idegesen Erik, Ricsitől. Lefele sütötte szemét és nem tudott megszólalni, hebegett habogott. Pár másodperc múlva Erik eltolt magától és ököllel kezdte el verni Ricsi arcát. Mikor észhez tértem az volt az első dolgom, hogy leszedjem róla. Ricsi már eszméletlen volt, így jobbnak láttam eltűnni onnan.

-         Menjünk, kérlek! - könyörögtem Eriknek, miközben rángattam a kezét. Lefutottunk a lépcsőn. Egyenesen ki a házból.

-         Várj! A kutyám! - hangoskodtam, majd a kocsira mutattam, ahol az ablakon nézett ki Sophie. Meg sem szólalt, csak fogott egy jó nagy követ és betörte az első ablakot, ezen be tudtam nyúlni Sophiért, szerencsére nem lett semmi baja.

-         Fussunk!-Szóltam oda Eriknek.

-         Nem kell - állt meg egy fekete BMW mellett. - Ülj be! - Utasított. Gyorsan elfoglaltam a helyem és Sophiet az ölembe ültettem. Teljesen némán ültünk  a kocsiban. Azt hiszem, sokkot kaptam, egy szó nem jött volna ki a torkomon. Ismét sírni kezdtem, ez nem fájdalom vagy érzelmi bántalmazás miatt volt, sokkal inkább a stressz miatt, amit éreztem legbelül, majd szétfeszített. Erik lehúzódott a kocsival és megölelt, jobban sírtam, mint eddig. Borzalmasan éreztem magam. Mikor kezdtem lenyugodni Erik elindította a motort és elindult hazafelé a  kocsival. A házunk előtt állt meg és kiszállt a kocsiból, oda sietett hozzám és kinyitotta nekem az ajtót. A bejáratig kísért, majd ott, becsöngetett hozzánk. Anya nyitott ajtót pizsamában. A nyakába ugorva sírtam. Az első kérdése természetesen az volt, hogy mi történt. Behívta Eriket is és megkérte, mesélje el neki, mi van, mert én csak a nyakában sírtam. Csak annyit mondott, hogy elment az egyik ismerőséhez és mikor fel ment az emeletre, kifutottam egy ajtó mögül, sírva. Anya szörnyülködött és sírni kezdett.

-         Ugye nem csinált veled semmit? - fogta közre az állam két kezével. Megráztam a fejem lassan, gondolkodva. Ölelgetett és sírt ő is, én is. Erik pedig ideges volt. Láttam a tekintetén, hogy ha Ricsi itt lenne, kő kövön nem maradna szárazon.

-         Szeretnél itt maradni? - kérdezte anya pár perc múlva Eriktől.

-         Csak egy kicsit - válaszolt megszeppenve. Ezután anya felállt és felment az emeletre.

Erik gyorsan odajött hozzám, a kanapéra feküdt mellém. Megölelt és puszikat adott a homlokomra.

-         Köszönöm! - mondtam neki, amiért megmentett. Nem válaszolt csak erősebben magához szorított. Borzasztó hálás vagyok neki. Nem tudom, mi lenne velem nélküle.

Sziasztok!:) Az előző részhez képest elég sokat növekedett a nézettség, és ennek nagyon örülök!:)Csók, A.