2015. augusztus 30., vasárnap

24. rész - Október 9

A buli egyre csak közeledett, a fiúktól pedig egyre távolabb kerültem. Eriknek, mintha a hét végére teljesen idegen lettem volna, Kristóftól meg csak néhány kósza pillantást láttam felém. Borzasztó volt ez a három nap, de tudtam, ma este mindent elintézek.

A szüleimmel megbeszéltem, hogy a nagymamámnál alszom, aki csak annak reményében, hogy máskoris láthat(sajnos ilyen viszonyunk van) falazik nekem. Kivasaltam a hajam, elkészítéttem egy füstös sminket és próbáltam a legjobb formámat hozni, valahogy mégsem éreztem úgy, hogy jól nézek ki. Borzasztó sokat gondolkodtam mit kéne tennem a buliban. Igyak vagy ne? Alkohollal jobban lehet békülni, vagy csak mégtöbb rosszat szülne? Alkohol nélkül feltudnék-e annyira oldódni, hogy odamenjek Erikhez? Ilyen és e-fajta gondolatok forogtak a fejemben de nem volt időm sokat húzni ezzel az időt mert a nagymamám csak úgy enged el, ha vacsorázok, tipikus. Benyitott az ajtómon és az édes mosolyával kérte, hogy menjek és egyem meg a vajas kenyeret (ebben egyeztünk meg, mást nem voltam hajlandó enni, így is borzasztó ideges voltam).

Megvacsoráztam és elköszöntem mamától majd utamra indultam.Két buszra kellett felszállnom de egyiken se ültem le, nehogy valaki lássa a bugyim a szűk, rövid ruhám miatt. Pár utcányira voltam a háztól és görcsbe állt a hasam. Gyomor ideggel kopogtam be az ajtón és valami lány nyitott nekem ajtót.


A konyhába amibe beinvitált, nem kevés alkohol volt az asztalon. Ahogy beértem egyből Kristófot és Eriket kerestem a szememmel. A lány azt mondta öntsek amit szeretnék, a szénsavas üditők a hűtöben vannak. Fogtam egy kék műanyag poharat és vodka spriteot készítettem magamnak.

Elkezdtem a kert felé sétálni és láttam, hogy Erik a medncében beszélget egy fiúval. Körbe nézett és ahogy rám pillantott a lépcső felé ment és felém közeledett.
-Mit keresel itt?-Szegezte fejemnek az igencsak bunkó kérdését.
-Téged.-Hazudtam neki, hiszen nem csak miatta jöttem.-Beszélnünk kell.-Probálkoztam ezredjére, hátha most meghallgat. Lehelletén éreztem az alkoholt.
-Menjünk.-Mondta és fejét vállamra tette, így támaszkodott. Elég sokat ihatott, ha hajlandó velem beszélni. Megfogta a kezem és egy emeleti szobába vitt ami elé lányos volt, tehát gondolom valami hugica vagy kistesó féle lakhat benne.

 Az ágyra omlott -ami csoda, hogy nem szakadt le- és azt mondta:
-A kulcs az íróasztali lámpa alatt van.-Odasétáltam megnéztem és tényleg ott volt.
-Honnan tudtad?-Értetlenkedtem.
-Sokszor voltam már itt. Zárd be.-Mondta kifejezéstelenül. Bezártam az ajtót és mikor megfordultam, láttam, hogy Erik alszik. Na tökjó...
Próbáltam keltegetni, de hiába, csak nem akart felkelni. Fél óráig ültem az ágyon, és gondolkoztam mit csináljak. úgy döntöttem megkeresem Kristófot. Rázártam az ajtót Erikre és elindultam lefelé, a kulcsot eltettem.

Végigmentem a folyosón és minden szobába benéztem, valahol szerelmes valahol nem szerelmes párok csokolóztak. Ismét a kertben voltam és a táncoló tömeget néztem. Egszercsak megláttam Kristófot és hogy nehogy eltűnjön gyorsan odasiettem hozzá. Megkocoktattam a vállát mire ő felém fordult.
-Te is itt vagy?Téged szeretlek.-Mondta kikerekedett szemekkel, majd elkapta a kezemet és magához húzott. Úgy meglepődtem, hogy szerintem fel se fogtam mi történik. A karjaimat a nyaka köré tette és tancolni kezdett velem.

Szája nyitódni kezdett és fejemhez közeledett. 
-Várj Kristóf! Nemtudod mit csinálsz!-Ordibáltam rá.
-Igaz.-Nevette el magát. Elhúzódott tőlem.-Bocs, na megyek.-Folytatta és eltűnt.
MIVAN? Ez most mi volt? Felfutottam Erikhez és magunkra zártam az ajtót.Ő ugyanabban a helyzetben feküdt, mint ahogy ott hagytam.

Ugye csak azért akarta ezt csinálni mert túl sokat ivott? Ugye nem látta senki és ugye nem kell ezt komolyan vennem?

3 megjegyzés:

  1. Nagyon várom már a következő részt! ♡♡♡

    VálaszTörlés
  2. Szia...mikor jön a kövi rész mert már rég tettél fel új részt?!

    VálaszTörlés
  3. Légyszi minél hamarabb válaszolj hogy mikor lesz új rész...köszi

    VálaszTörlés