14. rész - Csók?

Kezembe volt temetve az arcom. Csillapodtak a könnyek. Ajtó csattanás, majd lányok sikongatása volt a háttérzaj. Ugye nem jött be az öltözőbe? - kérdeztem magamban. De, csapkodni kezdte az ajtót és feszült volt a hangja.

 - Gyere ki! - üvöltötte az ajtó másik feléről. Megijedtem és gyorsan kinyitottam az ajtót. Megragadta a kezemet és kihúzott az öltözőből. Erős keze, szorította csuklómat, fájt.

 - Engedj el! - parancsoltam rá de, nem hatotta meg. Végül ugyanott voltunk, mint ahonnan elfutottam. Magával szembe ráncigált és szemében látni lehetett az idegességet.

 - Miért csinálod ezt? - kérdezte most már normál hangerővel.

 - Mit? - Ez normális? Ő nem szól hozzám, ő néz levegőnek.

 - Folyton lekoptatsz – mondta, miközben elengedte a csuklóm. Most meg miről beszél? Látta az arcomon az értetlenkedést ezért folytatta.

 - A vízipipabárban is meg most is - kezdett megint ideges lenni.

 - Szerinted magamtól lekoptatnálak? Szobafogságon vagyok egy hónapig a fantasztikusan sikerült házibulid miatt - löktem meg. Az arcán látszott, hogy gondolkodik. - Most meg azért futottam el, mert nem szólsz hozzám azóta, azt se tudtam mi a bajod, nagyon sokat sírtam - lenéztem pár másodpercre a földre, aztán megint a szemébe. Elmosolyodott.

 - Jól tetted - nyúlt volna az arcomhoz.

 - Mit, hogy sírtam? - fogtam meg gyorsan a kezét mielőtt hozzám ért volna.

 - Igen - válaszolta nemes egyszerűséggel.

 - Undorító vagy - könnyes lett a szemem. Pár órája még tényleg azt hittem, hogy ő a tökéletes fiú számomra. Ismét az öltöző felé indultam és ő hagyta, hogy elmenjek. Utánam fordult.

 - Mikor a számban voltál, akkor is így gondoltad? - kérdezett utánam hangosan, hogy mindenki hallja. Sírni kezdtem és az öltözőben is csak a táskámat vettem fel, azután hazasiettem.

Otthon nagyon sokat sírtam. Hogy lehettem olyan hülye, hogy egy ilyen fiúval kikezdtem? Magam sem tudtam rá a választ. Vagyis tudtam de, nem akartam bevallani. Tetszett, hogy rossz és az is, hogy felrúg minden szabályt, ami csak létezik. Éppen lementem a konyhába és fagyit kerestem, amikor megrezzent a telefonom.

Selkov Erik  16:43

Na megbékéltél kislány?

Megint szomorú lettem. Hogy békélhettem volna meg, ha egy hangyaszarnyit sem tesz ennek érdekében? Örültem, hogy írt végre, csak annak nem, hogy most és, hogy mi miatt. Úgy döntöttem vissza írok, reméltem, hogy nem fogok rosszul kijönni belőle.

Abodi Lina  16:55
Nem vagyok rád kíváncsi

Selkov Erik  16:57

Kamus:DDDD:D:D

Abodi Lina  16:57

Undorító dolgokat mondtál nekem. Ezek után ki lenne rád kíváncsi?Ráadásul megrángattál.

Erik:

Muszáj voltam megbántani, el kell őt felejtenem. Nem fér bele az életembe egy állandó nő és ő az lenne, ha ezt így folytatnám.

A teremben próbáltam őt megalázni, de nekem is épp úgy fájtak a szavak, amiket kimondtam, mint neki. Megkedveltem de, nem hozzám illik egy normális párkapcslat. Megbántam, hogy így beszéltem vele, ezért írtam rá, de nem fogok könyörögni a bocsánatáért. Azért voltam ideges, mert még sosem voltam ilyen helyzetben. Nem akartam megrángatni, csak sajnos a kelleténél kicsit erősebben szorítottam meg a kezét.

Lina:

Másnap reggel életkedvem sem volt nemhogy energiám. Szemeim néhol lecsukódtak néhol nyitva voltak, de inkább csukott, mint nyitott helyzetben lehetett őket látni, a sok sírástól pedig bepirosodtak. Emmáékhoz sétáltam és elmagyaráztam nekik hova tűntem tegnap a válogatásról.

A sztori közepén jártam mikor mellém lépett Erik.

 - Sziasztok! - köszönt. – Lina, jössz egy kicsit? - szólított megnyugodt és kedves hangján. Nem akartam valami megjegyzést kapni ezért elindultam arrafele amerre ő is ment. Leültünk arra a padra ahol múltkor megtalált.

 - Ne haragudj - nyögte ki pár perc múlva és megfogta a kezem.

Nem tudtam eldönteni, hogy ezt most komolyan gondolja, vagy csak játszik már megint. Köpni-nyelni nem tudtam, bocsánatot kért tőlem, hát ez sem mindennapi. Nem szólaltam meg csak néztem magam elé továbbra is.

 - Sokat gondolkoztam és komolyan bocsánatot szeretnék kérni. Tegnap csak azért voltam köcsög, mert ott voltak a fiúk és teljesen összezavartál. Még soha nem csinálta ezt velem egy lány sem, szóval bocsi - fejezte be. Majdnem elpirultam szavai hallatán, mégsem engedtem magamnak felszínre hozni érzéseimet és csak annyit mondtam:

 - Mert ha ott vannak a fiúk, akkor úgy beszélsz velem, ahogy akarsz, nem? Nem, nekem ennyi nem elég, sokkal, sokkal több kell ahhoz, hogy elfelejtsem ezt -mondtam neki és felálltam. Elindultam Emmáék felé, mikor éreztem erős kezét az enyémen, újra megszorította. Maga elé rántott és szemben állt velem, nagyon közel. A számra nézett, aztán megfogta a tarkóm és lassan megcsókolt. Az egész udvar zengeni kezdett, mert minden diák tapsolt vagy sikítozott.

A mi iskolánkban, ha valakik az udvaron csókolóznak, az azt jelenti, hogy együtt vannak. Visszacsókoltam és a hajába túrtam.Bele mosolyogtam a csókunkba a hangzavar miatt. Mikor vége lett, eltávolodott és rám mosolygott, megfogta a kezem, visszafogtam.

Mindenki minket nézett és csodás volt. Most együtt vagyunk? - tettem fel magamnak a kérdést, a választ csak ő tudja rá megadni. Emmáék felé sétáltunk és ott elengedte a kezem, ő tovább ment Ricsiékhez.

 - Ez mi volt? Együtt vagytok? - kérdezte Kristóf.

 - Nemtudom, lehet - mosolygtam.