8. Iskola udvar

A képernyőn ez állt:

Selkov Erik  2:36

Ez nem volt szép.

Nem tudtam, mit válaszoljak. Vagy ne is írjak vissza? Felnyitottam a telefonom és bele léptem a beszélgetésbe. Nem volt merszem visszaírni. Bármit írok, az rosszul fog kijönni, ezért a telefont lezártam és bedugtam jó mélyre a párnám alá, hogy még csak az ötlet se merüljön fel bennem, hogy vissza írok. Elaludtam.

Kristóf keltett fel úgy, hogy befogta az orrom, kedves. Reggeliztünk és elindultam haza. Otthon semmi különös nem volt. A szokásos alap kérdések.

A hétvégén elég sokszor nézegettem azt, amit Erik írt, de mást nem írt csak ezt az egy mondatot. Azon gondolkodtam, mi lesz az iskolában. Nyílván elbújok, ha látom őket, de mi van, ha ő is olyan merész lesz, mint Ricsi?

Őszintén szólva tetszik nekem, hogy így közelednek felém. Ez beteges? Lehet.

Talán csak azért tetszik nekem ez, mert most először közelednek felém bármilyen módon. Nagyon tetszettek nekem a 11/b-s fiúk, és ha őszinte szeretnék lenni még most is tetszenek, de a közelükben egyserűen porrá válok. Rosszabb leszek, mint egy 4 éves kislány.

Vasárnap előre kikészítettem a ruhámat, amibe másnap iskolába megyek. Nem tudom, miért, vagyis tudom, de még magamnak sem akarom bevallani.

Reggel mikor kisétáltam az iskolaudvarra megszokott helyünk csak Kristóf állt. Furcsálltam, mert Emma nem említette, hogy nem jön ma iskolába.

 - Emma hol van? - kérdeztem Kristóftól.

 - Neked is jó reggelt! Egyébként meg ott van a 11/b-seknél. - Egyből odakaptam a tekintetem és öt szempárral néztem farkasszemet. Mind engem nézett; Erik, Máté, Ricsi, Roli és Emma. Gyorsan vissza fordultam. Erik tekintete semmitmondó volt. Szóval pont nem érdekelte mi van velem. Mikor beálltunk a sorakozóba Emma is odajött hozzánk.

 - Te meg Ricsi most együtt vagytok? - kérdeztem kíváncsian.

 - Mondjuk azt, hogy alakul - válaszolt mosolyogva. Bolond ez a lány. A sorakozóban még százszor a szájába rágtuk, hogy vigyázzon Ricsivel, és hogy okosan csinálja a dolgait, de ő Emma, a saját kárán tanul.

3. szünetben kimentem az udvarra és leültem egy padra. Elővettem a telefonom és nyomkodni kezdtem. Pár perc múlva mellém ült valaki. Erik volt az.

 - Tudod, látom, ha megnézed azt, amit írtam. Legalább annyira lehettél volna okos, hogy nem nyitod meg. - Felnéztem a szemébe miközben hozzám beszélt. Láttam a mosolyát, nagyon aranyos volt.

 - Sok dolgom volt - mondtam zavartan, majd elnéztem a földre.

 - Hazudsz - nevette el magát. Megfogta az állam és magával szembe fordított. - Így mondd, de mielőtt elkezded, tudd, hogy más szemébe hazudni nagy bűn. - Még mindig mosolygott rám. Nagyon szarul hazudhatok.

Nem mondtam semmit csak lenéztem a földre.

 - Tudtam. Na, most őszintén - engedte el az állam. - Hányszor nézted meg a beszélgetést az első felnyitás óta, húsz? - kérdezte pimaszul.

 - Egyszer sem - néztem el a másik irányba. Felállt és odahajolt a nyakamhoz.

 - Majd egyszer megtanítalak hazudni - egy lágy puszit nyomott a nyakamra, majd elindult az épület felé. - Addig is, gondolj rám. - Kacsintott egyet és elfordult. Végignéztem, ahogy bevonul az épületbe. Aztán olyan széles mosolyra húztam a  számat, mint még soha. Moderálnom kellett volna magam, de nem sikerült. Bementem egy lány wc-be és ott ujjongtam.